Pár sor Haáz Sándor tanár úrról

Nemrég került a kezembe két olyan könyvecske - az elsőt 1990-ben, a másodikat 2000-ben nyomtatták -, amelyben pedagógusok, szülők, tanulók írnak arról, milyennek képzelik el a jövő iskoláját.

Meglepett, hogy a könyvben szereplő tanulók mindenike ezt a jövőbeni iskolát egy magaslaton képzeli el, egy nagy park közepén. "Ott van - írja egyikük - a domb tetején, a dombon lévő óriási park közepén. Ott van a szökőkút is, ami körbeveszi az iskolát. Egészen az iskola tetejének magasságáig lövelli fel a vizet, és amikor süt a Nap, az épület szivárványban fürdik. Még zöldellnek a fák, a bokrok. Gyönyörű."

Ha majd ötven év múlva egy ilyen iskola épül Szentegyházán, azt biztosan Haáz Sándorról nevezik el. Csak így egyszerűen: "Haáz Sándor Iskola". Az ő neve kitörölhetetlenül bevésődött e havasalji székely városka történelmébe.

"Pedig nem volt ő sem miniszter, sem országos képviselő, de még polgármestere sem e városnak - mondja majd méltató beszédében, az avatóünnepség napján az akkori igazgató - Csupán egy tanár volt. Egy olyan tanár, akinek nagyon szép élete volt, mert ugyanaz volt a hivatása, mint a szenvedélye."

Sokféle ember van, de a legtöbbje pénzkeresési hajszában éli le az életét. Van három olyan hivatás, ahol a munkahelyi feladatok ellátásához még egy dolog kell: az átélés képessége. Egy színész, egy pap és egy tanár ha nem átéléssel, szenvedéllyel "szerepel" nap mint nap nézőközönsége, hallgatói vagy tanítványai előtt, akkor egy idő után lelketlen "munkagéppé" válik, aki "hivatalból" végzi munkáját, fizetéstől-fizetésig, hétfőtől szombatig, élete első munkanapjától a nyugdíj első napjáig.

Haáz Sándor tanár úr még a szenvedélyes tanárnál is több. Ő olyan "többlettel" toldotta meg munkahelyi feladatkörét, amelyért nem jár fizetés. Akárcsak Bolyai János, "a semmiből egy új világot teremtett" Szentegyházán. Létrehozta a zenélő-éneklő várost, és immár 25 éve annak, hogy egy 150 tagú Gyermekfilharmónia Együttes működik ott, ahol még zeneiskola sincs, és énekli legszebb dalainkat, kuruc- és negyvennyolcas indulóinkat. Nem áll tőle messze a "nehéz" zene sem, és ma már otthonosan hangzanak Szentegyházán Vivaldi, Mozart, Beethoven, Schubert, Strauss, Csajkovszkij, Ravel, Liszt, Bartók és Kodály művei is. Repertoárjukból nem hiányzik a román, angol, német, francia, sőt a török zene sem.

Nem ismerek a megyében, de talán az országban sem olyan zeneiskolával nem rendelkező települést, lett légyen az kis-, nagyváros vagy falusi iskola, ahol hasonló Filharmónia működne. Olyanról sem tudok, hogy az évente sorra kerülő Filharmónia hetén, ahol különböző helyekről meghívott vendégzenekarok is fellépnek, mindig telt ház előtt szerepeljenek a zenekarok. Ott bizony ilyenkor még egy tűt sem lehetne leejteni, olyan sokan vannak.

Már 25 éve annak, hogy Haáz Sándor kerékpárral, autóbusszal, alkalmival, újabban pedig saját autójával naponta megteszi a Székelyudvarhely (lakhelye) - Szentegyháza közötti 26 kilométeres útszakaszt. Ez naponta 52 km, hetente 312, havonta 1248, évente (10 hónapot számítva egy évre) 12.480 km, 24 év alatt 312.000 kilométeres út. Még kimondani is sok. Eddig hét és félszer körbejárhatta volna az egyenlítőt.

Taníthatott volna ő nagyobb, rangosabb és jelesebb iskolákban is. Székelyudvarhelyen bármelyik iskola tárt karokkal fogadná ma is.

Ő már nem tud megválni nagy művétől, az éneklő-zenélő kisváros lakóitól, akik immár mindnyájan az ő tanítványai. Összenőtt velük, nélkülük talán értelmetlenné válna további élete. Szétválaszthatatlanul összetartoznak.

"Ha a gyermek szívének száz kapuja volna, mint Théba városának - tartja az ókori bölcselet - akkor mind a száz kaput ki kellene nyitani, hogy a gyermekkor virágos mezejéről minél több örömet vihessen a felnőtt kor rögös útjaira."

Ezeket a kapukat nyitogatja, immár huszonötödik éve Haáz Sándor tanár úr Szentegyházán, és engedi be rajta az öröm ódáit.

Ilyen ember ő. Még csak nem is iskolaigazgató. "Csak" egyszerű, lelkes, cselekvő tanár.

Csíkszereda, 2003. március 1

Beder Tibor író, magyarságkutató (Csíkszereda)