Azt kertek tolem, hogy a Szentegyhazi Gyermekfilharmonia forgatagos fellepeserol egy kis, az eloadas hangulatat felidezo irast kuldjek a hetfoi lapszamba. Csakhogy azt a hangulatot erezni kell. Irni lehet rola, de ugysem lesz teljesen hiteles. Mert ha azt irom, hogy vegigszaladt a hideg a hatamon, s a konnycseppek a szemem sarkaban folyton kibuggyanni keszen todultak elo, azt mondhatjak, tulzok. Pedig igy volt.
S lattam, a korulottem allok is ugyanigy voltak vele, konnyeikkel kuszkodtek.
Ezt a filharmoniat lehet csodalni, lehet orulni neki, lehet elismeroen beszelni rola, mint ahogyan harmincegy eves lete ota nagyon sokszor Europa-szerte megtettek, de legfokeppen szeretni lehet. Akik igy muzsikalnak es enekelnek, azok a szivunkhoz szolnak, lelkunk hurjait pengetik. S ennek a szivhez szolasnak a nagymestere Haaz Sandor zenetanar, a filharmonia lelke es vezetoje.
? Ily szep nap csak ritkan virrad rank, a talalkozas unnep! ? a gyermekfilharmoniaval valo talalkozas ezt a ritka unnepet tartogatta a marosvasarhelyi magyar kozonseg szamara. Annak ellenere, hogy mas helyszinen is zajlott a Forgatag, ozonlottek az emberek a Kulturpalota fele.
Mondhatni tut sem lehetett leejteni, annyian voltunk kivancsiak a szentegyhazi gyerekekre. S nem csalodtunk, mert oromteli es felemelo volt minden perc. Ahogy megszolalt a zene, s amikor a szaznal is tobb derus arcu szekely ruhas gyermek katonas fegyelemmel felvonult a szinpadra, a kozonseget maris elbuvoltek. Azt a kozonseget, amely nemhogy ulo-, de allohelyet sem hagyott a Kulturpalotaban. Idosek, fiatalok, kisgyerekek es szuleik, minden korosztalybol.
Ismert magyar nepdalok csendultek fel, a csengos barannyal gyermekkorunk tavaszi legeloire kalandozhattunk, az egyhazi enekekkel a csiksomlyoi bucsura zarandokoltunk, a polkakkal a becsi filharmonikusok ujevi koncertjet izlelgettuk, csakhogy itt igazi kovacsok igazi kalapaccsal utottek az ulot, aztan roman videkek maganyos jegenyei mellett barangoltunk, majd a torok hoditok nyelven hallhattuk a Plevna-marsot. Jartunk nyugatabbra is, andaluziai ritmusokra tancolhattunk, s francia gyerekkent simogattuk vegig a kis pacsirtat. Amikor csatara hivtak a vitezeket, mar bejelentettek, hogy a koncert a vegehez kozeledik, de a tapsviharral raadast kert a kozonseg. Igy hallhattuk a Szozatot is.
Ha a koncert ketszer ennyit tartott volna, azzal sem erte volna be a kozonseg. A gyerekek, ahogy erkeztek, olyan fegyelmezetten, szep sorban, a karmester beintesere tavoztak.
Jo volt ismet magunkenak erezni a Kulturpalotat, s atelni a kozos enekles nagy elmenyet. Koszonet ezert a varazsert.
Mezey Sarolta
Forras: e-Nepujsag.ro
Kepek: Antal Erika
