
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia a Kanada függetlenségének 150. évfordulóját ünneplő rendezvények szereplőjeként, jelentős magyar állami és civil támogatással repül át az Atlanti-óceánon. Megszokott magyar nyelvű repertoárját kiegészítve angol és francia nyelvű dalokkal Magyarországot és a Székelyföldet képviseli a hatalmas államban. Számos helyszínen tartanak majd előadásokat a kint élő magyar közösségek számára is.

Hosszú és eseménydús Pünkösdje volt a Filinek. Dr. Áder János köztársasági elnök látogatása, négy hangverseny, csíksomlyói zarándoklat és szentmise a Madarasi Hargitán, csodálatos napok voltak!

A Bocskai Rádió (Cleveland) Takács Katalinnal, kanadai magyar honfitársukkal készített interjút a szentegyházi gyermekkórus, a FILI Kanadai turnéjáról.

A Szentegyházi Gyermekfilharmóniáról forgatott a Magyar Televízió, a Kárpát Expressz című műsorban láthattuk a Filit az M1 és Duna TV adásaiban.

Egykori és jelenlegi tagjaival, vendégeivel, segítőivel közösen ünnepelte fennállásának harmincötödik évfordulóját a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Péntek este a régi tagokból verbuválódott Öregfilisek és a jelenlegi tagok felejthetetlen koncertjét hallhatta a közönség a zsúfolásig telt szentegyházi Gábor Áron Művelődési Otthonban. Másnap vezetőjükkel, Haáz Sándorral beszélgettünk az elmúlt évekről, jelenről és jövőről.

Péntek este a Filinapok legvártabb programjai következtek: Danis János fotóiból összeállított Filitörténelmi kiállítás megnyitója, az Öregfili, majd a Kicsifili hangversenyei, fáklyás menet és utcabál, majd az elmaradhatatlan nótaest...

A Fili 35 éves évfordulóján nemcsak a Fili, hanem az egykori filis tagok, akik ma már felnőttek, is összeállnak és hangversenyt adnak. Megható és kimagasló pillanat lesz az "Öregfili" koncertje, több, mint 100 fővel készülnek a Gyermekfilharmónia hangversenye utáni fellépésükre pénteken! Danis János fotói az Öregfili próbájáról.
Most értesültünk a Fili Kanadai utazása oldalról, hogy hosszú és nehéz vajúdás után végre megvan a jó hír: június 24 - július 5 időszakban a Gyermekfilharmónia Ünnepi Hangversenykörútra utazik Kanadába!
A turné állomásai elsősorban Ontario és vidékét célozzák, az ünnepi fellépés Ottawa-ban lesz.

Megemlékező gyertyagyújtással, közös balladaénekléssel kezdődött szombaton a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Házban a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Homoród menti "családos" népdalvetélkedő. A résztvevők településük viseletében régi, eredeti dalokat énekeltek.

A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a marosvásárhelyi kultúrpalotában szervezett megemlékezést a madéfalvi vérengzés 253. évfordulóján. Izsák Balázs elnök a rendezvényen adta át az SZNT által odaítélt Gábor Áron-díjat a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának, és vezetőjének, Haáz Sándor karnagynak, akik - mint fogalmazott - "a székelység jó hírét viszik szerte a nagyvilágban". A rendezvény a Fili hangversenyével ünnepi zárult.

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia 2017. január 6-án 19:00 órakor a szalárdi református templomban jótékonysági hangversenyt ad, majd szombaton 18:00 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Mádéfalvi veszedelem évfordulójáról történő megemlékezésen gálaesttel szerepel.
|

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia június 23. - július 6. között Kanada 150 éves függetlenségi évfordulójára utazik Ontario és Quebec tartományokba. A hangversenykörút ötletgazdája Takács Katalin KMK Egyesület elnöke, a turnét a Kanadai Magyar Nagykövetség és Konzulátus szervezi, főtámogatója Magyarország Kormánya, Külügyminisztériuma. A koncertkörút helyszínei: Ottawa - Toronto - Cambridge - Kitchener - Windsor - London - Welland - Niagara Falls

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia négynapos hangverseny-sorozatot tart a pünkösdi ünnepek alatt! Az egyházi énekek és magyar népdalfeldolgozások mellett a kanadai nyári turnéra készülvén az angol dalok is felcsendülnek.
2017. június 1. csütörtök 19:00 Székelyudvarhely, a régi moziterem a Kossuth utca végén.
2017. június 2. péntek 16:15 Szentegyháza, Gábor Áron Művelődési Ház. A Gyermekfilharmónia Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke tiszteletére énekel.
2017. június 3. szombat 20:00 Szentegyháza, Gábor Áron Művelődési Ház. 1. Pünkösdi ünnepi hangverseny
2017. június 4. vasárnap 20:00 Szentegyháza, Gábor Áron Művelődési Ház. 2. Pünkösdi ünnepi hangverseny

Hargita Megyéért-díjjal jutalmazta Haáz Sándor zenetanár, karnagy közösségért folytatott munkáját csütörtöki, Székelyudvarhelyen tartott dísztanácsülésén Hargita Megye Tanácsa.

A Duna TV Térkép című műsora a Fili 35 ünnepi pillanatairól tudósított május 13-án.

A Filinapok rendezvénysorozat harmadik napján a filisek és szüleik erdőt mentek ültetni A Madarasi Hargitára vezető út bal oldalán hiányos területeket ültették be facsemetékkel a családok, összesen 16 ezer kis fenyővel pótolták a hiányzó részeket.

Elkezdődött Szentegyházán a Filinapok rendezvénysorozat, amely keretében idén ünnepli a Gyermekfilharmónia 35 születésnapját. Az első napon a Canticum Novum szentegyházasfalvi kórus lépett fel, majd Borbély Panna (Nyíregyházáról) mesét mondott és a Bolla Géza gyermekkórus Hegykőről (Magyarország) előadta Kodály Zoltán Háry János c. daljátékát. Danis János fotói itt láthatók az első napról.

Haáz Sándor Tanár Úr a Fili kanadai utazásáról és a 35 éves évfordulóról nyilatkozott az M1 Híradójának.

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia a napokban tölti be 35. életévét, amely egyúttal Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulójára is. A Gyerekfili május 4-7. között a Filinapokon ünnepi programokkal várja a kedves vendégeket.

Haáz Sándor zenetanárral készült riport az MTV2 "Én vagyok itt" műsorában 2017.02.07-én.

Zsúfolásig telt pénteken este a szalárdi református templom, amikor a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott koncertet, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület meghívására.

2017. január 1-én az MTV 1 "Ma reggel" műsorában a Fili óévzáró hangversenyéről tudósított.
|