postheadericon Gyermekhangok ajándékba - A Fili nagy sikert aratott Doroszlón is

Temerin és Nagykikinda után december 21- én a Doroszló- Szentkút Európa- termében is hangversenyt adott a 140 tagú Szentegyházi Gyermekfilharmónia.

 

Az ünnepi koncerten jelen volt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Pelt Ilona, tartományi frakcióvezető helyettes, az MNT két tagja, Turkál Marianna és Szlákó József, továbbá Uzelac Katica, tartományi segédtitkár, Pribilla Attila, Zombor város segédpolgármestere, Gellér Magdolna, Zombor városi képviselő, Rekettye Róbert, a kupuszinai helyi közösség Tanácsának elnöke, ft. Kurin István, kupuszinai és szilágyi plébános.

 

A fellépőket, a vendégeket, a közönséget ft. Verebélyi Árpád esperesplébános, címzetes prépost, a Doroszló-Szentkút igazgatója üdvözölte. Ünnepi beszédében emlékeztetett a karácsony egyéni, vallási és közösségi tartalmainak jelentőségére, mélységére.

A koncertet L. Móger Tímea művelődésszervező köszöntötte be. A magyar, francia, lengyel, román (nép) énekeket, (karácsonyi) dalokat felvonultató hangverseny közreműködői a zenei program mellett részletes bemutatkozással is szolgáltak.

Egyebek mellett elhangzott, A 140 fős együttest székelyruhás gyermekkórus és amatőr fúvós, vonós zenekar alkotja. Fellépnek Erdély kis- és nagy városaiban, mostanra már több mint 1000 fellépést tartanak számon. Az 1990-es első anyaországi kiszállásuk óta évente kétszer, nyáron és télen külföldi, főleg anyaországbeli hangversenykörútra is utaznak. Ezeken a turnékon a gyermekek útinaplót vezetnek. A tagoknak saját jelvényük, nyakkendőjük, egyenruhájuk van. Hangszereiket javarészt szüleik vásárolják, de az együttes is komoly hangszerállománnyal rendelkezik, amelyből kölcsönöz a gyermekeknek.

 

A Fili repertoárja rövid klasszikus művecskékből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll. Minden év decemberben gyertyafényes karácsonyi hangversenyeket tart a székelyruhás együttes.

A Gyermekfilharmónia elsődleges feladata a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt céljuk is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés, népdalok erejét felhasználva közösséget próbáljanak teremteni. Ezzel természetesen mód nyílik arra, hogy egy kicsit a magyarságot, a magyar kultúrát is óvják a Hargita lábánál.

 

Kiemelkedő fellépéseik között tartják számon a törökországi, brüsszeli körútjaikat. Emellett a parlamenti koncertjeik, a debreceni virágkarnevál, marosvásárhelyi Kultúrpalota, Uránia Filmszínház, valamint Magyarország legszebb székesegyházaiban való fellepéseik életre szóló élmények. Számukra egyaránt nagy megtiszteltetés bemutatkozni szórványban, eldugott falvacskákban is.

 

2012 májusában színes programokkal ünnepelte a Gyermekfilharmónia 30. születésnapját. A 30 év alatt a város 1200 gyereke vett reszt a Filharmóniában. Minden olyan kapun, ahol valaha filis tag lakott, kis zászlókat tűztek ki.

A doroszlói koncert népes közönsége állva tapsolta újra meg újra vissza a Gyermekfilharmónia műsorát. Haáz Sándor tanár úr, az együttes karnagya szívhez szóló szavakkal köszönte meg a doroszlói, nyugat-bácskai fogadtatást, vendégszeretetet.

Az eseményhez kapcsolódott karácsonyi vásár is, amelyen a térség kézművesei mutatkozhattak be, árusíthatták portékáikat.

 

A koncert létrejöttét támogatta a Bethlen Gábor Alap.

 

Forrás: Nyugat-Bácska Portál

Fotók: Stock János

 

Kapcsolódó GALÉRIA