postheadericon Nagy sikerű koncert és huszárportya

Tizedik év eleji huszárportyáját tartotta a hét végén a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület. A kerek évfordulót emlékezetessé akarták tenni, ezért a már hagyományosnak mondható programon túl különleges eseményt szerveztek. Ennek érdekében felhasználták a "huszárdiplomácia" eszközeit, hiszen hosszú idő óta baráti kapcsolatot ápolnak a szentegyházi huszárokkal, így sikerült meghívniuk a Megyei Tanács támogatásával az Európa -szerte ismert Hargita megyei település  gyerekkórusát.

 

Bár Szentjobbnak is dicséretére vált volna a koncert házigazdájának lenni, azt a közeli Szalárdra kellett "kihelyezni", ahol a református műemléktemplom zsúfolásig telt az alkalomra.

 

 

A megjelenteket a moderátori szerepet vállaló szentjobbi cserkészvezető, Somogyi Imre köszöntötte, utána Varga Botond szalárdi tiszteletes és Zatykó István, a szentjobbi huszárok egyesületének elnöke mondott üdvözlő szavakat, ami után Haáz Sándor karnagy vezetésével ökumenikusnak és nemzetközinek egyaránt mondható, mintegy egy órás koncertet adott a már megjelenésében is impozáns, 130 tagú gyerekkórus és zenekar. A koncert jótékonysági jellegű volt, az adományokat a szentjobbi Szent István Szociális Gyermekotthon és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlották fel.

 

Utóbbiak vezetői szombaton este vették át azokat, amikor véget ért az aznapi huszárportya, melyen a szentjobbiak mellett székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni, hegyközszentimrei huszár és kuruc hagyományőrzők vettek részt, Szentjobb és Hegyközszentmiklós között portyázva a csontig hatoló hidegben. A pénteki és szombati történések részleteire is visszatérünk.

 

Rencz Csaba (Erdon.ro)

 

(Fotók: Danis János)

További felvételek:

Danis János fotói a hangversenyről

Danis János fotói a huszárportyáról