postheadericon A Fili a Mátyás-templomban

2013. december 20-a, Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom. A Fili nyolc év múltán szerepelt újra a közelmúltban teljesen felújított gyönyörű templomban. Az adventi hangverseny csodalatos volt, aki látta, sokáig emlékében hordozza.

 

 

A magyarság túlélésének jelképe a Mátyás-templom: a templomot évszázadok során rengeteg tragédia érte, jelképi értékét viszont az adja, hogy mindig akadtak emberek, akik nem hagyták pusztulni az épületet, mindig volt, aki újjáépítse. Számtalan alkalommal kellett mindent elölről kezdeni - de ma is teljes pompájában állhat előttünk.

 

Mátyás-templom legalaposabb és legteljesebb felújítása két hónapja ért véget, a 8 éven át tartó folyamatot október 13-an ünnepélyes szertartással zárták le. A most zárult beruházás abban egyedülálló, hogy nem a hibák kijavítására irányult, ahogy a korábbiak, hanem az épület egészére vonatkozó restaurátori munka és műemlék-felújítás volt, mivel az épület kulturális, hitéleti és turisztikai célokat egyaránt ellát.

 

A Mátyás-templom szimbóluma annak, hogy a magyar nemzet büszke a történelmére es jelképezi a magyar történelem dicsőségét is, egy emblematikus hely, az egyik leglátogatottabb templomunk, illetve egyúttal muzeális intézményünk is, nagyon fontos volt, hogy újra a régi, dicső fényében tündököljön.

 

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia 2005. decemberében már szerepelt a Mátyás-templomban. A Fili idén dr. Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójának meghívására érkezett és léphetett fel a gyönyörű templomban. A koncert szervezését a Fili anyaországi alapítványa, a Gyerekfiliért Alapítvány segítette. A kezdeti nehézségek  ellenére (a felújítás után hozott szigorú előírások miatt csak részben használhattak saját, megszokott pódiumrendszerüket es le kellett mondani a koncert csillagszórós részéről is) sikerült olyan megoldásokat hozni (pl. a harmadik énekes sor helyet cserélt a negyedikkel), hogy a Fili mégiscsak teljes fényében tündökölhessen a gyönyörű templomban.

 

A látvány magáért beszélt, mintha a Fili és a Mátyás-templom együvé tartozott volna, úgy illeszkedett a székelyruhás együttes az Ur asztala előtt felállított pódiumon a régi fényében tündöklő templomhoz.

 

I. Fili a Matyas-templomban 8 perc, (video: Farkas Antal)

 

A koncert iránt hatalmas volt az érdeklődés, a Mátyás-templom teljesen megtelt, kb. 600-700 nézője volt a Gyerekfili fellépésének. A hangverseny végén a szózatot es a székely himnuszt a jelenlevők felállva énekelték a Filivel együtt.

 

A hangverseny után gyors pakolás, futás a buszokhoz, hiszen este mar Tatán volt fellépés...

 

KÉPTÁR - Horváth Domokos fotói

KÉPTÁR - AntalPhoto képei

KÉPTÁR - Thaler Tamas fotói

KÉPTÁR - Pálffy Miklós fotói

KÉPTÁR - Tókos Attila fotói

 

Berlinger Gabor

 

II. A szentegyházi Fili a Mátyás-templomban (25 perc)

(videó: Farkas Antal)