Főoldal

Kanada 2017

Európa-turné 2011

A Fili honlapja

Huszárok

Támogatás adóból

Keresés
Főtámogatóink

Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.

Szerencsejáték Zrt.

Látogatók 2010.12.05.óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa16
mod_vvisit_counterTegnap653
mod_vvisit_counterA héten2635
mod_vvisit_counterMúlt héten3639
mod_vvisit_counterA hónapban6591
mod_vvisit_counterMúlt hónapban11443
mod_vvisit_counterÖsszesen841598

Jelenlegi olvasónk: 3
Mai nap: 2017. dec. 16.

postheadericon Tiszta kamaszok, megváltott közösség

 

Három és fél évtizede dirigálja a székelység egyik legismertebb kultúrnagykövetének számító szentegyházi "Fili"zenekarát és kórusát. Haáz Sándor zenetanárral könnyes gyakorlásokról, tisztára mosott körmökről és közösségi léleképítésről is beszélgettünk.

 

- Nagyapja múzeumalapító volt Székely­udvarhelyen, édesapja néprajzkutató Marosvásárhelyen. Ön hogyan menekült meg?


- Egyáltalán nem menekültem meg, sőt, azt hiszem, meglehetősen veretes helyet vívtam ki magamnak a néprajzos sorban. Mert hát a népdal is a néprajz része. Gyermekkoromból viszont hiányoztak a népdallal kapcsolatos élmények, a paraszti létvilág, pedig az ötvenes években még sok mindent fel lehetett volna szippantani. A falu hangulata azóta is életem meghatározó eleme, népdal szempontjából azonban a szüleim nem számítottak különösebben inspirációs vagy motivációs forrásnak. Nagyapám és apám is a néprajz tárgyi vonatkozásainak gyűjtője és feldolgozója volt elsősorban, előbbi a fából készült tárgyakra koncentrált, édesapámat pedig a népi ruha, a viselet érdekelte. Engem anyai nagyanyám unszolására tereltek zenei pályára, századfordulós óvónőként ő vélt felfedezni bennem némi zenei tehetséget. Így aztán a gyermekkorom a hegedűórák és a gyakorlás körüli végeérhetetlen cirkusz jegyében telt. De úgy tetszik, beérett a dolog, másképp aligha lett volna belőlem zenetanár.


- A gyűjtések kalandja sem ragadta meg annak idején?


- Még lázadó kamaszkorom előtt sokat jártunk kirándulni, apám a kirándulások nagy előadóművésze volt, mindig elmagyarázta egy-egy székely kapu faragásait, a zsúpfedeles ház szerkezetét, a különféle vidékek építési stílusát. Mégsem tudott a népi viselet köré édesgetni, a bátyámmal és a két húgommal inkább motoroztunk. Míg azonban a testvéreim játszottak, élték az életüket, nekem maradt az örökös gyakorlás nyűge. A bátyámat sportra adták, evezős volt, jött haza izmosan, lebarnulva, én meg nyekeregtem a fürdőszobában a könnyeim és szeplőim közepette. Éveken át klasszikus zenét tanultam a marosvásárhelyi zenelíceumban. Népzenét kevésbé, akkoriban ?takarították ki? az eredeti népzenét, néptáncot, divatba jött a Mojszejev-féle iskola. Nekem soha nem is sikerült klasszikus zenészből népzenésszé átvedleni. Most, ?vénségemre? próbálgatom a fektetett csuklós, ujjvibrátós öreges muzsikálást, és nagyon élvezem. Prímásként azonban soha nem tudtam labdába rúgni, szívesebben állok be kontrásnak háromhúros brácsámmal bármilyen zenei műfaj házi muzsikálásához.


- Tudatos választás volt a Szentegyházára kerülés, vagy ezt "dobta" a kihelyezési gépezet?


- Mi még annak félelmében nevelkedtünk, hogy ha diplomázás után nem fogadod el a kihelyezést, munkanélküli maradsz és földönfutó. Amikor 1978-ban végeztem a tanárképzőn, kiderült, hogy nem maradhatok Vásárhelyen. Marosszentgyörgyön nyílt volna lehetőség, de felmerült a család egyik székelyudvarhelyi ingatlana megmentésének szempontja, aminek érdekében apám azt tanácsolta, próbáljak meg Hargita megyében pályára lépni. Székelyudvarhely is úgynevezett zárt város volt, Szentegyházasfalu iskolájába viszont meghirdettek egy zenetanári állást, s mivel centire ez a település volt a legközelebb Udvarhelyhez, ezt választottam.


- Mit talált 1978 őszén a kor Vlahicáján?


- Nagy létszámú iskolát, tehetséges gyermekeket. Kádár Levente iskolaigazgató számára fontos volt szakos zenetanár odakerülése, mivel abban az évben alakították újra az ötvenes években megszűnt fúvószenekart. Párhuzamosan beindult az iskolai fúvószene-tevékenység is. Nekünk is jutott néhány kiselejtezett hangszer a kultúrháztól, meg néhány újonnan vásárolt is, így 1979-ben már tizennégy tagú együttes fújta hangszerét ? ma is pontosan ennyi tagot számlál a banda. Kitűnő csapat iskolai ünnepélyekre, hangulatteremtésre, és a felnőttegyüttes utánpótlását is remekül biztosítja. Rövidesen megalakítottam az iskolai vonósegyüttest is. Mellékesen meg a tantestületi kollégáktól megtanultam tanítani, hiszen az egyetemről igen szegényes pedagógiai tudással érkeztem.

 

- Hogyan fest ma egy Haáz-féle zeneóra?


- "Régimódi" szabályaim vannak, amelyeket mindenkinek be kell tartania - a megmosott kéz és a levágott köröm alapkövetelményén túl. Amúgy onnan lehet tudni, hogy hol van zeneórám, hogy az az osztály énekel. Becsengetés után veszem a naplót, a hegedűmet, a cédéket, egyebeket, s megyek az osztályba, ahol már vígan dalolnak. Két tanuló áll a táblánál, az egyik a hetes, aki a táblára írja a "rosszak" nevét. Aki közülük egy percig megjavul, annak a neve letörölhető. Akinek a nevét a táblán találom, felel vagy guggol, vagy szünetben szemetet gyűjt. Hogy mit jelent rossznak lenni? A tanulók egynegyedének nincs hangja, nem tud, nem szeret énekelni, de a baj az, ha kergetőzéssel, rohangálással vagy kocsmatöltelékszerűen üvöltözve nem hagyják a többieket sem énekelni. Ha egyetlen név sincs a táblán, miközben világvége van odabenn, a hetes szenvedi meg. Mellette áll a másik, az énekvezér, aki három ének címét írja fel a táblára: a múlt órán vett dalt, a saját, illetve az osztály kedvencét. Ha még mindig nem érkeztem meg, újabb hármat ír fel. Előfordult, hogy egy gyűlésben ragadtam, mire befutottam, a huszonkilencediket énekelték, s épp kicsengettek. Ha egy osztály fele tud énekelni, az olyan élményt jelent a másik fele számára, amelyért hajlandó bekapcsolódni, abbahagyni a "hitványkodást".


- Mi változott a település zenei kultúrájában az elmúlt évtizedekben?


- Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a gyermekek egyre kisebb százaléka tud énekelni. Ritkultak a közös énekléssel záruló családi összejövetelek, otthon a tévé vagy számítógépes hanggenerátor dönget. Nagy örömömre azonban a gyerekfilharmóniából származó fiatalok a közösségi megmozdulásokra, születésnapokra is kezdik visszahozni a hangszeres zenét. A "kiöregedett" filisek örömmel nézik, hogy a gyerekük részben visszavarázsolja az ő gyerekkorukat, próbára jár, gyakorol. A ma már tévénéző apukát nagyobb eséllyel lehet felállítani a fotelből, ha otthon együtt zenélhet a csemetéjével. Van egy négygyermekes családunk, ahol az apuka a karmester, az anya és a kicsi lánya a kórus, a másik három gyermek pedig hegedül. Tudatosan úgy is ültek be a zenekarba, hogy minden szólamot megtanuljanak, majd kipróbálják, hogyan szól az a "házifiliben". Baráti társaságokról is tudok, ahol a filis harmóniák felidézése után elkezdenek népdalokat muzsikálni, énekelgetnek. Ezeken az estéken pedig meg van váltva a közösség. Tanári pályám legfontosabb eredményei közé sorolom ezeket a jeles eseményeket.


- Hány fiatal kapta meg ezt az esélyt a közel negyven év folyamán?


- Több mint 1200-an fordultak meg a zenekarban és a kórusban. Az iskola tanulóinak egyharmada, hatvan gyermek énekel ma együtt. A zenekar érdekes módon a nagyobb, nyolcadikot végzett gyermekekből áll, sokan közülük érettségizettek, egyetemisták is visszajárnak. Ez némi gondot okoz, mert foglalják a helyet a kisebbek elől. A nagyokkal szembeni fegyelmi elvárások azonban változatlanok, nincs festett haj, tetkó, piercing, a lázadók azonnal helyettesíthetőek. Így aztán szép tiszta kamaszaim vannak, akik inkább vállalják ezt az áldozatot, mintsem lemaradjanak közös hangversenykörútjainkról.


- Egy-egy új darab elsajátítása milyen mértékben társul elméleti képzéssel, nemzetitudat-fejlesztéssel?


- Igyekszem sokrétűvé tenni a tanulási folyamatot. Nem csak zeneelméleti, hangzástani, hangszerismereti kihívásokat fogalmazok meg, az is nagyon fontos, honnan ered az a zene, mit ábrázol, melyek a feldolgozási, hangszerelési kritériumaim. Nagyon érdekesek az ezekről szóló beszélgetések, közben jó tippeket is kapok. Kétségtelenül elsősorban a turnék erősítik, a taps keményíti a Filit, de a fegyelem és figyelem zenekari-kórusi változatai is különleges és élvezetes kihívások a gyerekek többsége számára. Ennek a magas fokú egymásra figyelésnek rendkívüli a nevelő hatása, folyamatos biztosítása állandó feladatom.


- A turnék ugyanakkor a közösségi együttlét "tanórái" is?


- Valóban. Kiszállásaink korántsem azonosak egy-egy iskolakirándulással. A busz hasában, az utánfutóban utazó hangszerek, pódiumok, ruhák egyfajta hadviselésre induló csapat fegyverei, kellékei. Igyekszünk beleképzelni a honfoglalás, a hadviselés romantikus elemeit, amit főleg a kisebbek vesznek nagyon komolyan. De az is az együttélés fegyelmezettségének kialakítását szolgálja, hogy a Filiben alakuló szerelmeknek is tekintettel kell lenniük, hogy körülöttük kicsik, testvérek, szomszédok ülnek. Nagyon izgalmas látni az önfegyelem tanulásának folyamatát, még ha időnként kiabálni is kell, vagy szélsőséges esetben időlegesen kilökni egyiket-másikat a csapatból.


- Mennyire befolyásolja a Fili munkájának színvonalát egy-egy nemzedék tehetségessége?


- Nem nagyon voltak színvonalhullámzásaink, most viszont úgy érzem, 38 éves sikersorozatunk vége felé közeledünk. Idén ugyanis két olyan ötödik osztályt kaptam, amelyekből összesen hat kórustagot tudtam verbuválni. Márpedig három gyermek nagyon kevés ahhoz, hogy egy osztály éneklési kedvének élesztője lehessen.


- Egy sztártársulat a műsorrend összeállításánál az elvárásokra is tekintettel van. A Fili is?


- A repertoár szempontjából sohasem tettem minőségi engedményeket. Hiába szabad ma mindent, nálunk csak azt szabad, amit megengedek. Ebben diktatórikus vagyok. Műsoraink legyenek ízlésesek, gyermekszintű repertoárjuk könnyen muzsikálható. Tőlünk senki ne várjon misét vagy oratóriumot. A kórus és zenekar elsődleges feladata ugyanis a közösségépítés és annak megéneklése. Így eshet meg az, hogy a kórusban akad gyengébben éneklő gyermek is, a ?mankós? gyerekek jó énekesek közé állítva gyakran kitisztulnak.


- Látja már az utódját?


- Mi tagadás, sokat gondolkodom rajta, keresgélem. A fiaim nem jöhetnek szóba, de megértem őket, én sem voltam vevő az apám ruháira. Elsősorban azt figyelem, van-e a környezetemben olyan ember, aki mindent hajlandó feltenni erre a közösségi feladatra. Ugyanakkor van-e emberi tartása, szakmai tudása. Humorérzéke, akarata. Képes-e hiteles lenni 140 gyermek előtt, a családok előtt. Mert itt megannyi családtagról van szó, hiszen a szülőkkel együtt érezzük a Gyermekfilharmónia fenntartásának felelősségét. Nekem mindenesetre nagy örömöm telik benne, hat-hét évet szívesen adnék még magamnak. Talán addig a váltás is jelentkezik.

 

Haáz Sándor: Karnagy, zenetanár. Székelyudvarhelyen született 1955. december 24-én. Nagyapja a festő és múzeumalapító, etnográfus Haáz Rezső, édesapja idősebb Haáz Sándor tanár és néprajzkutató volt. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum zene szakos diákjaként hegedűt és brácsát tanult. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi tanárképző főiskola zene szakán kezdte. Diákként részt vett a marosvásárhelyi régizene-együttes megalakításában, amely elsők között szólaltatott meg 16. századi erdélyi reneszánsz muzsikát. 1978 óta Szentegyházán általános iskolai zenetanár, a híres szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és igazgatója. Három fiú apja.

 

Díjak, kitüntetések: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség kitüntetett tanára (1983 és 1992), Magyarok Világszövetsége-díj (1993), a Széchenyi Társaság díja (1997), a Romániai Dalosszövetség Rónai Antal-díja (1999), Julianus-díj (2001), Romániai Magyar Pedagógusszövetség - Ezüstgyopár-díj (2001), Szentegyháza Városi Tanácsa - Pro Urbe díj (2002), Magyar Örökség Díj (2003), Bartók Béla Emlékdíj (2006), Nagy Lajos-emlékérem - Pécs (2006), Nagy István-díj (2008), EMKE-díj (2009), Mentor-díj (2011), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (2011), Gábor Áron-díj (2016). A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

 

Forrás: Háromszék Napilap: http://www.3szek.ro/